Szurik

Ez a bejegyzés azért születik főleg, mert ha a neten idegen olvassa, akkor lehet, hogy tud belőle segítséget meríteni, nekem is nagyon jól jött volna néha :)

Tekintettel arra, hogy nem vagyok nővérke, a tűtől kb. 26 éves koromig úgy rettegtem mint egy kisgyerek, aki fél a takaró alá bebújó ollókezű-elm street-i rémtől, ezért közelebbi barátságba sose kerültem ezzel a bökő eszközzel. Mindig csodáltam azokat az embereket, akik képesek mást vagy magukat felnyársalni a jó cél érdekében, az inzulinosokat pedig messzemenően tisztelem. Néztem már Vészhelyzetet, 3. Műszakot, Grace Klinikát, Dr. House-t, anno anyuval Kórház a város szélént és Klinkát stb., ezért van minimális "szaktudásom" a halálos beavatkozásokról. Halálos beavatkozásnak számít a nem megfelelően légtelenített injekció beadása vénába, a zsírsejt miatti trombózis, a vérrögök, embóliák...grr...persze mindegyikről csak annyit tudok, hogy van, fáj, halálos, vagy dr. House megoldja -kiéve a zsírembóliát, mert ott a levágott lábú nő meghalt-. Az első műtétem után (petefészek ciszta) Clexan szurit kellett szúrnom 10 napon keresztül. Az első 3-at még a kórházban a nővérkék tolták, nagy rutinnal és kis empátiával, így mindig úgy éreztem magam, mint akit megölni készülnek. Miután kiengedtek, otthon kellett beadni a csodaszert. Édesanya ápolónő, így abban maradtunk, hogy pár napra hazaköltözöm és anyuka adja be a szurikat, mert akkor még nem férj, csak Gy. nem mert fájdalmat okozni. Tesó minden alkalommal rosszul volt, de  ki nem hagyta volna a "mozit", ahogy anya szúrja a nővérkéjét :D. Eljött az utolsó nap, és megbeszéltük preférjjel, hogy Ő adja be az utolsót. Szegénykém, remegett, mint a nyárfalevél, majd jól bebökte. Maradjunk annyiban, hogy másnap könyörögtem a dokinak, hogy hagyjuk a Clexant, én inkább naponta lefutom a maratont, mozgok, nem lesz trombózisom, ígérem...de a Gy. nem adhat be többet, mert együtt leszünk rosszul :D Megkegyelmezett, és futni hagyott :)

A Gonal F-fel nem volt túl sok kecmec, ott leírták, hogyan kell légmentesíteni a fecskendőt, bár a "mikor számít nagynak a légbuborék" leírás nem volt túl meggyőző. Nekem a fele is nagy, ha beleembóliásodom :P Mint láttátok a másik posztban, azért csak beszúrtam...
Nos, a Gonal után azt hittem, hogy csak ilyen szurik lesznek. Persze. Jött a másik, a Cetrotide, ami két komponensű, azaz van egy kis ampullában valami kristályos cucc, a fecskendőben meg az oldószer. Doki mondta, hogy majd a nővérkék megmutatják az injekciók használatát, úgyhogy az elsőt kérjem meg, hogy ők adják be. Jött a rutinos nővérke, mondta, hogy tegyem szabaddá az úszógumimat. Miközben előkészítettem a zsíros részét a hasamnak, oldalra sandítottam, mert egy olyan baszomnagy és vastag tű volt a kezében, hogy az egyik lában elindult az ajtó felé...Talán megérezte az aggodalmamat, és gyorsan leszedte a fecskendőről azt a szörnyet, és kicserélte egy barátságosabb méretű tűcskére. Akkor jöttem rá, hogy az a vastag batár dög csak arra volt, hogy az oldószert az ampullába be tudja fecskendezni és a kész oldatot vissza tudja szívni a fecskndőbe, de szúrni cukibb jószággal fog.
Bár ezen leírás elolvasása perceket vesz igénybe, a történtek kb. 4 másodperc alatt mentek végbe, így a következő eszmélésnél már azt vettem észre, hogy benn van a tű a hasamban, szóval megijedni se volt időm, sőt, még félni sem. Csoda-rutinos egy hölgy volt, de meg kell mondanom az igazat, semmit nem tudtam lekövetni az eseményből -csak utólag álltak össze ezek a képek-.
Elindultam haza, hogy majd másnap már én adom be magamnak :), este pedig toljuk be a clexant, amit anno édesanya szúrt. Most már én leszek édesanya, így fel kell nőnöm a feladathoz. Férj szomszédolt, én kényelmesen elterültem a kanapén, elolvastam a használati utasítást -ez az egyetlen, amit nem kell tekergetni, húzni-vonni stb.-, lefertőtlenítettem a területet, majd összecsippentettem a bőrt. Beszúrtam, nem fájt olyan nagyon mint emlékeztem, majd elkezdtem befecskendezni az oldatot. Nos, ekkor idegösszeomlást kaptam, ugyanis a szuri végén azt hallottam, hogy a bőröm alatt "bugyborékol", "pezseg" a cucc....rögtön megrendeltem gondolatban a sírhelyemet, elterveztem a halotti tort..."tudtam", hogy most buborékot fecskendeztem magamba, és perceken belül meghalok. Rögtön ugrottam a netre, próbáltam a google-ben rákeresni a "bugyborékol" szakszóra (valljuk be, előre lehetett látni, hogy kudarcot vallok :D), megnéztem, hogy érbe szúrtam-e, hogy mennyi idő alatt végez ki a buborék, hogy mik a tünetek, lehet-e segíteni rajtam stb. Természetesen mindent elovlastam ami ehhez kapcsolódhat és összeszedtem gimnáziumi biológia tudásomat, így részletesen végigvettem a lehetőségeket:
-vénába kell juttatni a levegőt ahhoz, hogy embóliát okozzon (én remélhetőleg zsírba vagy izomba, max. hajszálérbe szúrtam);
-20 ml levegő tuti halált okoz, az én fecskendőm összesen nem volt akkora, tehát van remény;
-a hám, irha stb. bőrszerkezetet elnézve, talán tényleg csak hajszáleret találtam el :D;
-de amikor hazaért férj, tájékoztattam a gyógyszer nevéről, mennyiségéről, a beszúrás helyéről és idejéről, a mentők telefonszámáról (mert azt nem tudja :D WTF?), és arról, hogy ne merjen pánikba esni, ha épp embóliám lesz, hanem hívja a mentőt, de rögtön :) Nagyon komolyan vette a dolgot, de azért igyekezett megnyugtatni, hogy 99%, hogy túlélem :D.
Mikor már az összes blogot, fórumot, az "orvos válaszol"-rovatot átnyálaztam, kellően elfáradtam és elmentem aludni...úgy se tudom már kiszívni azt a kis rohadékot...

Másnap megyek be melóba, mesélem többieknek a dolgot, majd mondtam nekik, hogy bezárkózom a déli szuri miatt, mert be kell adnom. Az volt a Cetrotide injekció -arra van, hogy a sok tüsző, amit stimulációval létrehoztunk, ne repedjen meg idő előtt, hogy benn maradjanak a petefészekben a leszívásig-, amit a nővérke "megmutatott, hogy kell beszúrni" . Testközelben kicsit futurisztikusabb volt az IKEA-s kirakósjáték, ugyanis annyi eszköz volt előttem, hogy nem is tudtam, hogy melyik-mire való. A leírás kicsit homályos, nem túl felhasználóbarát. Túlestünk az összeszerelésen, ami a JYSK-ben vett dohányzóasztal összeszerelésére emlékeztetett -brutál volt, két mérnök, és másik két férfi is csak vakarta a fejét miatta-, de megvolt. Természetesen abban a leírásban is volt szó a légbuborékokról -a rohadt életbe, miért nem lehet normális cuccot gyártani-. Fogom az oldatot és befecskendezem az ampullába. Az ampulla felét lepte el a folyadék, a többi levegő volt. Nos, ebből kellett kiszívnom a folyadékot úgy, hogy levegő ne kerüljön bele -legalábbis én így gondoltam-. Aki már csinálta, az valószínűleg érti, hogy ez miért volt necces egy kezdőnek. Szívtam, húztam, de belement egy rakat levegő. Ez már többnek tűnt az előző estinél...oké, mint a gyilkosok a filmekben, fogtam a fecskendőt és elkezdtem kifecskendezni a bubit -bár nem értem, ha valakit meg akarnak ölni, minek pazarolnak mérget, miért nem csak 20 ml levegőt tolnak a vénába...ingyé van-, de a végén már ott tartottam, hogy a bubi ott maradt, de a gyógyszer meg már csorgott a kezemen. Nagyszerű. Két választásom volt. A halál, vagy a sikertelen lombik, ha nem juttatok kellő mennyiségű gyógyszert a tüszők megrepedésének meggátlására. Nos, mérlegeltem, és babás szeretnék lenni, így bíztam az égiekben és anagyalokban, beszúrtam a tűt és betoltam a szurit. Már megint bugyogott és jó nagy bubi ment be. Jött az ima, a fogadalom, az ígérgetés, az utolsó kenet és gyónás, illetve a blogok olvasása. Aznap szerencsésebb voltam, mert találtam egy fórumot, ahol "bugyborékolás"-t írt le valaki a Cetrotide szó mellett :D Kiderült, hogy azt a kis szart nem lehet teljesen légmentesíteni, és nem lesz semmi bajom :) Megjegyzem, nekem a 3. adagot SIKERÜLT LÉGMENTESÍTENEM, csak kellett egy kis csel hozzá :)

Elvileg már megmaradok, elvileg már az embólia jeleit észlelnem kellett volna, szóval kijelenthetem, hogy a szurik egy része sikeresen teljesítve van, most már csak a clexanokat szúrom, amik átrepesztik a bőröm, úgy recsegnek :P