Túl a beültetésen

Beveztés:a megszokottnál is roszabb lesz a helyesírásom, mert apukám gépén próbálok gépelni, de a billentyűzetén kb. 3 gomb működik első leütésre. Úgyhogy nézzétek el nekem, de lehet, hogy kimaradnak majd betűk :D

A második bevezetés: ma éjjel már megérkezett az első levél, hogy miért nem írtam tegnap -esküszöm nem hittem, hogy tényleg olvassátok minden nap :D-, ezért most nagyon gyorsan nekiálltam megírni ezt a bejegyzést.
Édesanyáméknál vagyok, hogy hercegnő lehessek, és csak annyit kelljen mondanom, hogy: "Anyúúúúú", és anyu már jön is, és segít mindenben :)

Tegnap dél és fél 1 között vártak minket a beültetésre. Már a korábbi konzultáción elmondtam Krizsa dokinak, hogy nem férj, hanem édesanya fog jönni velem, mert hát ez lánybuli...férj meg a kenyérrevalót keresi (BTW ennyi év után se tudom, hogy a pl. a kenyérrevalót egybe vagy külön kell írni, szóval aki tudja, az írja már meg nekem...mert ez kezd rettentő kellemetlen lenni...szegény helyesírás tanárom az AKG-ból -drága, megboldogult Biró Gábor /igen, rövid 'i-vel' írta/ tanárúr biztos epés megjegyzéseket tesz most erre...:)
Tekintettel arra, hogy a dél és fél 1 között az dél és fél 1 között van, mi anyuval, odaértünk dél előtt :) szerintem ez érthető a hormonokkal teletolt lelkiállapotomban ;) Meglepő, de egy másodpercig nem aggódtam tegnap, de még csak izgulni se izgultam. Komótosan felébredtem jóval az indulás előtt, elmentem egyet még taposni a taposógépen, hogy jó legyen a vérkeringésem :P, összeszedtem a mentőcsomagot arra az esetre, ha anyuéknál megölne az unalom -sose szokott, de azért az az előre predesztinált pár nap csutak fekvés gondolata engem már előre megbetegített-, megnéztem a céges leveleket, hátha történt valami érdekes -persze történt, miért nem más napon..miért a beültetés napján...mindegy, nem érdekel-.
Természetesen az sem volt mellékes, hogy milyen ruhába megyek az első találkozásra a kicsikkel, így igyekeztem valami színes és kismamás ruhát magamra ölteni :) Anyuval találkoztunk a megbeszélt helyen, majd uzsgyi fel a gyerekekért, mert már éreztem, hogy be akarnak költözni a meleg pocakba. Mikor odaértünk, Krizsa már megismert és még a nevemet is tudta -elképesztő, azt hittem, hogy én is csak egy vagyok a sok páciens közül-, majd kérdezte, hogy megnézzük-e a piciket a mikroszkóp alatt. Anyu szeme csillámpóni lett, már-már szivárványszínű aurát növesztett maga köré, hogy láthatja az unokákat :) Persze, hogy látni szerettük volna Őket!!! Krizsa doki mondta, hogy az 5 megtermékenyített piciből csak 2 volt annyira erős, hogy megmaradjanak, a másik három pici nem fejlődött tovább...elveszítettük Őket. Akkor ez leforrázott, de mosolyogva tartottam magam, nehogy bárki lássa rajtam, hogy ez most beütött...és én amúgy is úgy mentem oda, hogy megyek az ikrekért!!! Felmentünk a műtőbe, ahol anyát beöltöztették, engem meg levetkőztettek, és bementünk a biológushoz, aki már a mikroszkóp előtt várt minket. Krizsa előre szólt, hogy bármilyen bájosak a dedek, pár másodpercnél tovább ne nézegessük őket, elég két rácsodálkozás, és hagyjuk dolgozni a hölgyet. Én néztem meg először az ikreket. Két nagyon pici kis szederke, olyan kis kócosak, rendetlenek, sőt, az egyik már úgy láttam, hogy a sejthártyát is kiszakította (biztos érezte, hogy jövök értük), a másik lustább volt. :) Férj elnevezte Őket Jenőkének és Jolánkának :D:D:D, remélem, hogy nem veszik a lelkükre olyan nagyon, és nem bosszulják meg kamaszkorban egy-két jólirányzott párválasztással, disco-élménnyel stb. Utánam anyu következett. Gyerekek....anya rácsodálkozása legalább akkora élmény volt mint nagymamám Allee-s élményei. Csak állt és állt, nézte Jenőkét és Jolánkát, majd fátyolos tekintettel megállapította, hogy GYÖNYÖRŰEK. :D Oké, a hátam mögött állt a realista Krizsa és a biológus, aki napi szinten többször találkozik ilyen teljesen valós megállapítással :D, ezért igyekeztem, úgy tenni mint akinek nem pont ugyanez járt a fejében, és anyukát elcibáltam a mikroszkóptól egy 'hát persze, hogy gyönyörűek' megjegyzés kíséretében :) Még lenn Krizsával azt beszéltük meg, hogy anyuka benn lesz a beültetésnél is, de a biológus-műtős nő úgy kivágta anyámat, hogy csak nyekkent szegénykém :D, jobban aggódtam az Ő lelki nyugalmáért, mint a többi dolog miatt :-*
Én már említett zergeként slisszoltam fel ismét az ágyra, ismét menjek lejjebb és lejjebb (ezt nem lehet megtanulni, pedig már rutinos vagyok mint Räikonnen). Innetnől kezdve csak annyit mondok, hogy akinek ebben a beültetés dologban semmi nem fáj, az előtte 100%, hogy leitta magát. Én már elég sok fájdalmat átéltem, tűröm is rendesen, de amikor egy fémdróttal 'átdöfik' a fél nőiséged a méheddel együtt, akkor azért elgondolkozol az életen :D. Persze, 'költői-írói' túlzásomat olvashattátok, az egész kb. 3 másodpercig fájt ennyire, az összes többi inkább a legyünk már túl rajta kategóriába tartozott. Krizsa doki a megtestesült jóindulat, kedvesség, humor, báj és szakértelem, az emberségről nem is beszélve. Kérdezte közben, hogy izgulok-e. Mndtam neki, hogy egy cseppet sem!!!! Tudom, hogy jó kezekben vagyok, és legbelül oltári nyugit érzek, semmi mást. Szeretem Őt emberként és orvosként, csakúgy mint a nőgyógyászomat, dr. Lajis Tímeát. Jó kezekben vagyok, és ezt érzem. Mikor végeztünk, megkaptam az első képet a picikről :) (anya már a nemüket is látta, én csak a kb. helyzetüket, apu meg semmit :D). Az őrzőben több leendő édesanyával együtt feküdtünk, mindenki szorongatta az első képet a csöppségekről, és úgy néztük mint ha már az első polaroidot szorongatnánk büszkén és szakértően <3 Ez ilyen. Én azért megpusziltam a képet, odatettem a szívemre, és megállás nélkül a hasamra helyeztem a kezem, hogy érezzék a jelenlétemet. NEm érdekel engem, hogy bárki hülyének néz miatta vagy sem, Ők már igazik, még akkor is, hanem csecsemő testük van. A fél óra fekvés után visszaöltöztem a ruhámba, kitotyogtam a váróba mint egy kacsa -ki ne essenek :D-, majd visszamentünk Krizsához megbeszélni a további teendőket. Elmondta, hogy melyik gyógyszert mikor-meddig kell szedni, mikor kell először tesztelni, mikor kell először UH-ra menni. Az első teszt tegnaphoz 14. napon (haha, de kis naiv :D) lesz esedékes -szerinte-, szerintem ennél előbb :P, ha van elég bátorságom hozzá ;). Az a fantasztikus a dokiban, hogy bár 100%-ig megbízom Benne, és elismerem a szaktudását, most volt egy megérzésem, amit egy barátnőmnek köszönhetek. Picit több mint egy évvel ezelőtt beszélgettünk személyesen és sokat beszéltünk egyéb okokból kifolyólag a progeszteron hormon fontosságáról, így emlékezve minden szavára, megmondtam dokinak, hogy nekem jó sok progeszteront írjon fel, mert úgy érzem, hogy nekem abból kevés van, és félek, hogy ez nem jó. ÉS erre nem azt monda, hogy 'én vagyok az orvos', hanem elmondta, hogy amit eddig kaptam, az is elegendő kell, hogy legyen, de ha egy nőnek megérzése van, akkor arra hallgatni kell, és felsorolt három lehetőséget a mégtöbb progeszteron pótlása. Kiválasztottuk a legjobbat -Ovitrelle injekció minden másnap fél adag-. Ha eddig lett volna kétségem az embersége felől, akkor most tuti, hogy elszállt volna...eddig ilyen alázatot és megértést még nem tapasztaltam orvostól. Remélem, hogy egyszer Ő is olvassa majd ezt a blogot és elteszi a szívébe a sok örömöt!

Anyu, egyik barátnőm, és a legkedvesebb háziorvosom -majd megkérdezem, hogy felfedhetem-e kilétét, mert Ő a világ legjobb emberei között van a szívemben számontartva mindamellett, hogy hihetetlen szakmai színvonalon gyógyít és ápol is- mind azt mondták, hogy nagyon sokat pihenjek, háziorvosom szíve összes szeretetével kérte anyumat, hogy tejben-vajban fürösszön engem <3, de én makacs lélek vagyok, és kötöttem az ebet a karóhoz, hogy én nem beteg és rászoruló, hanem várandós leszek,így nem fogom végigfeküdni a következő két hetet a tesztig :)  Igazából próbálok az elemi ösztöneimre és a biológiára hallgatani, nem a blogokra/fórumokra, sokszor még a szeretteimre sem, mert Ők notóriusan aggódnak és féltenek, szeretnek. Most azt éreztem, hogy a szervezet úgy van kitalálva, hogy kell neki a vérkeringés. Ha nincs vérkeringés, nincs élet. Jenőkének és Jolánkának olyan pocak kell, ahol van vér, mert nekik abból jön a táplálék, az élet, az energia. Ha egész végig vízszintesen és nyugalomban lennék, nem kellene belekapaszkodniuk a méhem nyálkahártyájába, nem kellene megérteniük, hogy dolguk van, nem éreznék olyan jól a bennem áraml vért! Azt elfogadtam, hogy az első nap bőven ágynyualom, de a többi napn azért a séta a lakásbn, akár egy laza kutysétáltatás nagymamával belefér az óvásba :). Ebben az elméletemben Krizsa doki is megerősített :)
Miután kijöttünk, felhívtam Jenőke és Jolánka apukáját, azaz férjet, hogy most már illene hármunknak köszönni :) <3 Nagy volt a boldogság, amolyan megkönnyebbült. Taxit hívtunk és hazajöttünk. Azóta felvettem a miss Hímestojás címet, anyu ugyanis körbeugrál :) Leendő nagypapának igyekeztem elmagyarzáni, hogy hol is vannak a képen a picik, de kb. 5 másodperc után eliszkolt, mert semmit nem látott az UH képen :)
Azóta jól vagyunk, én nem érzek semmi, pihenek és az orvos utasításait követem :) MAjd még írok, de most letörik a kezem ezen a billengyűzeten!