Pohár

:) Sziasztok!
Úgy döntöttem, hogy nem hagyom abba a blogot (miért is tenném), hiszen hivatalosan ez az írogatás jótékony hatású :D:D:D
Nos, kiheverve a tegnap előtti, tegnapi napot és a ma délelőttöt, 180 fokos fordulat állt be a gondolkodásomban. Tegnap a nem várt menszesz megérkezett, menetrend szerint mint az IC (bárcsak a pécsi IC is ilyen pontos lenne a "kurvaannya").
Ez, ha realista-optimista emberként nézem, igazán szép eredmény tekintettel arra, hogy az elmúlt 3 hónapban fogamzásgátlóval borítottam fel a szervezetem, majd elkezdtem teletömni magam hormonokkal és szteroidokkal, hogy a fogamzásgátló hatását felcseréljük peteérésre. Arra számítottam, hogy ezektől minimum szőrös, büdös, nagyon hisztis és elviselhetetlen, gömbőc és szétcsúszott leszek, valamint úgy hittem, hogy a hormonjaim is elköszönnek az eddigi csecse kis működésüktől....Ebből annyi valósult meg, hogy kicsit gömbölydedebb lettem (férj hozzátette, hogy kár lenne abba a hiú ábrándba ringatnom magam, hogy ez csak a gyógyszerek miatt volt, ugyanis naponta fél köbméter töpörtyűt fogyasztottam el bármilyen napszakban...khm...és ebben sajna igaza volt :D, továbbá bármihez, bármilyen mennyiségben bevágtam egy csomó majonézt és édes csili-szószt).

Hétfő este a rossz (de várható) hírek után sikerült rávenni férjet, hogy elmenjünk a Trófeába "kipihenni" egy kis zabálás keretében az izgalmakat (lusta voltam főzni, vagy megvárni amíg ember megfőz :-*). Ezt csak azért említem meg, mert életemben először kipróbáltam a szusit....hiszen mindenki úgy odáig van azért a cuccért, hogy mennyei mannaként képzeltem el, ahogy majd szétolvad a számban, és az ízek orgiája fog megérinteni minden egyes rágásnál. Ez nem így lett, konkréten egy kérődző tehénné váltam...úgyhogy nekem ez a szusi történet inkább volt kellemetlen mint mennyei :).

Visszatérve a szusis kitérőből, ez a bejegyzés arról fog szólni, hogy megerősítem magam a gondolataimban. Az első és legfontosabb, hogy megvizsgáltam az alábbi okos közhelyet, ami tényleg nézőpont kérdése:(kép forrása:https://optimistataska.wordpress.com/a-tortenet/)

A kérdés az, hogy ez a pohár félig tele van, vagy félig üres? "Megszültem" (de szar ige ez most ide :D) a választ: nem azon kell keseregnem, hogy miért nincs tele, hanem annak kell örülnöm, hogy NEM ÜRES!!! Ami esetemben a legfontosabb az az, hogy AZ ELSŐ LOMBIKUNK EREDMÉNYE ANNYIRA FANTASZTIKUS, HOGY MÁSOK CSAK VÁGYNAK EGY ILYEN EREDMÉNYRE. Ha jobban megnézem és összegzem az eseményeket, akkor fel tudjuk mutatni férjjel, hogy:

• voltak szép számban tüszőim elsőre, túlstimulálás nélkül (8 db), amiből 8 tüszőben petesejt is volt!
• a 8 tüszőből 5 petesejt elkezdett megtermékenyülni és 2 csodálatosan fejlődött (alias Jenőke és Jolánka)!
• a két kis krampuszt beültették a pocakomba, és elkezdtek befészkelni a méhembe, hiszen volt HCG a vizeletemben :), azaz két egészséges babó úgy találta, hogy pár napig elviselhető lesz a hasamban :):)

Más pároknak még ennyi siker és boldogság se adatott meg! Ha ELSŐRE (!!!!) ilyen klassz hírek vannak, akkor mi lesz másodjára?! :) Most legalább tudom, hogy eddig egyszer már eljutottunk, tehát valószínűleg már csak ettől a szakasztól kell majd megvizsgálni újra a folyamatot, hogy mi romolhatott el. Vagy ha nem is elromlott, de mi volt itt kevés (talán progeszteron?) vagy nem pont megfelelő.
Amikor az utolsó műtétem miatt kórházba kerültem februárban, egyik éjszaka betoltak egy fiatal anyukát a kórterembe. Kába volt és zokogott, a sötétben is jól látszódott, hogy baj van. Odacsoszogtam Hozzá, hogy megfogjam a kezét (addigra más sok ilyen helyzetet láttam a műtéteim alatt). Megengedte a közeledésemet. Percekig csak csöndben ültem az ágy szélén, Ő pedig sírt. Amikor már csendesedett, elmesélte, hogy 18 (!) hetesen elvetélt az éjszaka közepén az alvó férje és kislánya mellett. Összecsomagolt és bevezetett a kórházig a vetélés közben, fizikai és lelki kínok közepette. Azóta minden hónapban eszembe jutott Ő, hogy mekkora ereje és kitartása van/volt. Másnap az volt a legrosszabb, hogy láttam Őt és a férjét összeölelkezve zokogni. Amikor férfit látok sírni, méginkább összeszorul a torkom. Ez a kép beleégett az emlékeimbe. De megbeszélték, hogy összeszedik magukat és továbbmennek.

Hálás vagyok az égi vigyázóimnak és angyalaimnak, hogy Jenőkét és Jolánkát még akkor szólították vissza, amikor nem karcoltak olyan nagyot mint a kórházi szobatársamnak. Ennek így kellett történnie, meg van a maga oka! Nem azért írom, hogy könnyebb legyen, hanem azért, mert tényleg így hiszem!!! Mi nem vagyunk elég okosak ahhoz, hogy mindent megértsünk elsőre...az Öreg ott fenn minden bizonnyal jobban ismeri a dörgést ;)

(kép forrása:https://www.pszichorendeles.hu/pszichologus-grafologus/adventi-sorozat/page/2)

Nem, nem fogom feladni az álmaimat. Természetesen én nem unikornis kívánok lenni, hanem egy várandós és pocakos víziló/orrszarvú, ha már a képnél járunk....kinek mi az álma :). Oké a következő beültetésig természetesen megpróbálom a jelenlegi víziló/orrszarvú külsőmet inkább unikornis fazonba igazítani, hogy formás és csini kismama legyek (meg persze fitt).
A következő lépéseket határoztam el:

• tekintettel arra, hogy 3/1 volt a sikeres terheléses vércukor méréseim aránya (1 tényleg sikerült, a másik kettő valamiért a folyamat közepén "megállt"), ezért talán még ezen a héten jelentkezem a cukros-löttyöt megivós, önsanyargató három szúrásos tesztre :P;
• megcsináltatom végre a teljes bakterológiát;
• elmegyek egy endokrinológushoz (főleg a TSH és progi szint miatt);
• talán csináltatok olyan tesztet, ahol megnézik, hogy férjjel tuti egyezünk-e genetikailag :);
• összebarátkozom az Aviva-tornával (ezt tényleg kihagytam a próbákból);
• és fogamat összeszorítva fogom valóban megcsinálni az étkezési szokásaim módosítását!!!

Ami szintén fontos változtatás lesz a jövőben, hogy 10 év után először bevállalom, hogy halasztok az egyetemen, és nem fogok minimum egy félévig foglalkozni a tanulással, csak a munkával. A munka után pedig ÉLNI FOGOK!!!! Ez azt jelenti, hogy igenis elmegyek edzeni oda, ahova a akarok (és amit a pénztárca is megenged), elolvasom a könyveimet amik nem a jogról szólnak, elmegyek kirándulni vagy jógázni, többet leszek a barátaimmal és szeretteimmel!!! Ezek eddig elmaradtak, mert a munka után rögtön futottam haza tanulni. Se hétköznap, se hétvége, se ünnep nem volt évek óta az életemben, mert megállás nélkül tanultam. Anyum azt mondta, hogy ne csodálkozzak, hogy ez a beültetés most nem volt sikeres. Az első hormon injekcióm napján még vizsgadrukkom volt, szóval a beültetés előtt egy héttel én még kőkeményen stresszeltem...és a szervezetem nem tud egyik napról a másikra átállni a hippi életmódra (together in peace, oh yeah!). És ha jobban magamba nézek, az egész lombik alatt más se járt a fejemben csak az, hogy most akkor majd szeptemberben a vizsgakurzusra melyik tárgyból megyek, utána melyik szigorlatokat veszem fel, pocakkal fogok lejárni vizsgázni, és előre kellene hozni a szülés előttre a maradék vizsgát valami kérelemmel...szóval nekem akkor is ez járt a fejemben, hogy összehangolom a pocakoskodást a tanulással, teljesen kiborulva a gondolattól, hogy nem fog menni.

Az eddig falam így nézett ki az íróasztal mellet (tele a tanulási terveimmel és programokkal):

Ezt a falat most majd felváltja egy nagyobb leporelló, amint a BABAVÁRÓS TERVEIM LESZNEK MEGJELÖLVE!!! :)

Közben ott anyáztam a melóhely miatt (amitől teljesen őszintén ideggörcsöm és hányingerem van minden alkalommal, ha rágondolok), hogy mit tegyek...bemenjek pocakkal dolgozni majd vagy sem, mennyi pénzem lesz vagy sem...szóval gyerekek, én tiszta idegbeteg voltam a lombik alatt, mert megsaccolni sem tudom, hogy mennyi kérdőjel cikázott a fejemben.
Most igyekszem letisztázni az érzelmeimet a munkahellyel kapcsolatban. Tudom, hogy ez csak egy munka, amibe már az elmúlt pár hónapban "kellő" mértékben beleszartam (azaz inkább a szükségesnél nem tettem többet érte), így továbbra is úgy érzem, hogy a szükségesnél csak egy kicsit többet fogok tenni. Az biztos, hogy a kollegáimnak jó hír, hogy nem lesz nekem most suli, így nem "kell" nekik hozzám igazodni, hanem mehetnek nyaralni, pihenni :). Nagyon megérdemlik, mert végig velem és mellettem álltak minden döntésemben! Oké, egy-egy napra így is elmegyek majd a lombik miatt, mert ha minden jól megy, akkor szeptember végén újra elindul a folyamat, tehát egy nap lesz a leszívás és 3 napig a beültetés után otthon maradok...de mégegyszer én két és fél hetet tuti, hogy nem fogok itthon végiggörcsölni...Talán még Nickelback koncertre is elmehetek :):):).

Nos, ez a jövő. Drága Barátnőm tegnap azt írta, hogy: "en nem fogok szomoru jeleket irni vagy sajnalo arcokat vagni! Neked most nem erre van szukseged. Sirasd meg a draga picurokat, gyaszold meg oket, mert igen, ilyenkor ezen is at kell menni.
De utana jon egy nagy loket, amitol uj erore kapsz es ujra megprobalod! En ebben foglak tamogatni, mert szeretlek!"

És igen, teljesen igaza van. Megérkezett az a bizonyos löket, amitől új erőre kaptam.

Tegnap ezt a kis kincset kaptam valakitől, aki fontos nekem. Bár szomorkásnak tűnik, nekem inkább szép és meghitt, ma már nem sírva, hanem mosolyogva olvastam el újra és újra:

"Ne sírj, Anya, hisz én még most is Szeretlek!
Téged választottalak, várj rám, s újra megkereslek!
Siettem hozzád, de nekem más út rendeltetett,
Én magam vállaltam, de ott tartott szereteted!
Anya, nagyon szerettelek, s még most is szeretlek!
Bocsáss meg, de utam eddig tartott, nem lehetek veled!
Isten visszahívott, mert nem készültem még fel,
Ez neked nagyon fáj, szíved tele keserűséggel!
De ne sírj, Anya! Ugye érzed, hogy nem hagytalak el,
Szólíts bátran, keress! Szállj hozzám lelkeddel!
Letörlöm könnyed, vigyázok rád, magammal repítelek,
Hogy lásd, én itt boldog vagyok, és mennyire szeretlek!
Ne sírj Anya, ha hiányzom, csak hívj, hunyd le szemed,
Én szállok hozzád, s ontom beléd szeretetemet!
Hogy mindig érezd, míg vissza nem térek,
Ne sírj, Anya! Szeress! Csak erre kérlek!"        :)           

(forrás:https://blog.xfree.hu/myblog.tvn?n=mailona&pid=249073&blog_cim=Ne%20s%EDrj,%20Anya,%20hisz%20%E9n%20m%E9g%20most%20is%20Szeretlek!)

BOLDOGAN ÉS ERŐRE KAPVA ZÁROM A MAI BEJEGYZÉST. Jó kedvem van, mert ez egy gátfutás akadályokkal, de egyszer úgy is beérek a célba ;)

P.s.: nagyon fontos, hogy szombaton új taggal bővül a család!!! Tesóm kap egy nyuszit, akit Dzsokinak fog hívni (én pedig mr. Gustavsonnak). Tényleg így néz ki, szombaton már lehet dögönyözni a kis hülyét :)